íz¹ ‹fn› A: 950 k. ? ἐζέλɛχ [sz.] [szn.] (ÓMOlv. 10); 1372 u./ eʒeſewltetett [sz.]; yzÿuel (JókK. 38), de vö. →édes; 1575 vͤzére (NySz.); 1586 iszesittetik [sz.] (NySz.) J: 1 950 k. ? ’a nyelvben mint az ízlés szervében keltett érzet | Geschmack 〈Sinneswahrnehmung〉’ # (↑), 1372 u./ ’ua.’ (↑); 2 1750 ’szépérzék, ízlés | Geschmack 〈ästhetischer Wert〉’ (NSz.); 3 1784 ’gyümölcsíz, lekvár | Marmelade, Mus’ (Baróti Szabó: KisdedSz. 103); 4 1861 ’szag | Geruch’ (MNyszet. 6: 353) Sz: ízel 950 k. ? [sz.] [szn.] (↑); 1456 k. Iʒle ’megkóstol, ízt érez, érzékel | schmecken, einen Geschmack spüren’ (SermDom. 1: 225) | ízes 1372 u. [sz.] (↑) | ízesül 1372 u./ yʒeſſellett [sz.] ’ízessé válik, íze lesz, ízt kap | einen Geschmack bekommen’ (JókK. 2) | ízlet 1380 k. eʒleth ’íz(lés)telen | schmacklos’ (KönSzj. 21.); 1714/ ’durva, érdes, szemcsés | derb’ (NSz.) | ízetlenség 1460 k. eeʒethlenſſégÿel (JászGl. 4.) | ízetlenkedik 1575 Izetlenkedic (NySz.) | ízesít 1586 [sz.] (↑) | ízlel 1598 meg izleli (NySz.) | ízlik 1793 [sz.] (NSz.) | ízletes 1793 (NSz.) | ízléses 1806 ízlésesebben [sz.] (HazKülfTud. 1806. nov. 15.: 331); 1841 izléses (NSz.) | ízléstelen 1807 Ízléstelen (Márton J.: MNSz.–NMSz.) | ízelítő 1832 ízelitő (NTársalkodó 1832. aug. 4.: 79); 1867 ízelítőt (NSz.)

íz ‹ige› † A: 1416 u./³ eznek (AporK. 128); 1529 e. Izesembe [sz.] (VirgK. 2v) J: ’megszagol | etw. riechen’

Örökség az uráli korból. |  ≡  Osztj.  (V.) ewəl ’szag, illat; íz’; zürj.  (Sz.) is (isk-) ’bűz, büdös(ség), szag, illat’; cser.  (KH.), (U.) üpš ’szag, illat’; md.  (M.) opoś ’ua.; időjárás’; lp.  (norv.) hâk'se- ’(meg)szagol ‹tárgyas›’, (L.) hapsa, haksa’szag, illat; rénszarvastrágya nyáron’; – jur. ŋapt ’szag, illat’; szelk. āpte ’ua.’; kam. puꝛbtu ’ua.; illat, szag’; stb. [uráli *ipsɜ vagy *ipśɜ: ’szag, illat; íz’].  ⌂  Az íz igében egy eredeti igenévszó sejthető. A magyar szó belseji z kialakulása szokatlan. Az ízlés, ízléses, ízléstelen származékszavak elvont 2. jelentése valószínűleg az eredeti 1. jelentésből, a lat. gustus ’íz(lelő)érzék, ízlelőképesség; íz’ vagy a ném. Geschmack ’ua.’ hatására keletkeztek.  ⌂⇒  A magyarból: rom. iz ’íz’.

☞ Nyr. 35: 215; Paasonen: Beitr. 246; TESz.; NyK. 72: 159, 87: 443; UEW. 84; EWUng.→ bűz, édesUN UEW. № 151

íz² A: 1416 u./¹ izi (BécsiK. 141); 1863 Ézzibe (Kriza [szerk.] Vadr. 498) J: 1 1416 u./¹ ’tag, ízület | Glied, Gelenk’ (↑); 2 1519 ’rokonsági fok | Glied 〈Verwandtschaftsgrad〉’ (JordK. 54); 3 1527 ’rész, cikkely | Teil, Abschnitt’ (ÉrdyK. 367); 4 1744 ’fok, fokozat | Grad’ (OklSz.); 5 1807 ’hüvelyk mint mértékegység | Zoll 〈Längenmaß〉’ (Márton J.: MNSz.–NMSz.) Sz: ízelt 1828 Ízelt test (NSz.) | ízül 1838 Ízűl ’artikulál; egymásba illeszkedik | artikulieren; sich ineinander fügen 〈Teile〉’ (Tzs.) | ízület 1835 csíp-ízület (Tudtár 5: 206); 1838 Ízület (Tzs.) | ízületi 1853 izületi (Batizfalvi: Utasitás 14); 1900 izületi (NSz.) R: ízbe(n) 1519 yʒbe ’-szor, -szer, -ször | -mal’ (JordK. 59) | ízibe(n) 1527 yzeeben ’rögtön, azonnal | sofort’ (ÉrdyK. 421)

Örökség, az átadó nyelvek azonban vitatottak. | 1 Örökség az ugor korból. |  ≡  Osztj.  (V.) jö̆t ’ízület’, (DN.) jĕt, (O.) jit ’(test)rész, (vég)tag, ízület’ [ugor *jᴕ̈tɜ ’ua.’]. 2 Örökség a finnugor korból. |  ≡  Zürj.  (Sz.), (P.) je̮z ’nép, ember(csoport)’, (FV.) jez ’ízület’; votj.  (Sz.), (K.) joz ’ua.; szárcsomó’; cser.  (KH.), (M.) ježeη ’ízület; növény gumója’; md.  (E.) eźńe, (M.) jäźńä, äźńä ’(test)rész, (vég)tag, ízület’; finn jäsen ’ua.’ [fgr. *jäse vagy *jäsne: ’(test)rész, (vég)tag, ízület’]. ▣  ⌂  A jelentések főleg metonímiával és jelentésbővüléssel keletkeztek az eredeti 1. jelentés alapján; a 2. jelentéshez, ill. az ízben megszilárdult ragos alakhoz vö. cser.  (B.) jǝ̑žǝ̑η ’ízület; nem, ivar, család, nemzetség’, ill. osztj.  (R.) i itna ’egyszer’.

☞ Paasonen: Beitr. 230, 270; TESz.; MSzFE.; SSA. jäsen a.; EWUng.→ ízék, izmos, ízre-porráUN UEW. № 176; UEW. № 1767

íz³ × A: 1577 k. Iʒ (OrvK. 119); nyj. isz (MTsz.) J: 1 1577 k. ’a szájüreg betegsége, fene, rákfene | Mundfäule; Krebsgeschwür’ (↑); 2 1851 ’〈szitokszóként〉 | 〈als Schimpfw.〉’ (NSz.)

Valószínűleg örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (KL.) jiw-is ’a fa árnyéka’ (jiw ’fa’), (Szo.) is ’az ember árnyéka’; osztj.  (J.) i̮ʌĕs ’árnylény, árnylélek’ ; zürj.  (Sz.), (P.) aći̮m ’én magam’; votj.  (Sz.) ač́im ’ua.’; cser.  (KH.) əške, ške ’saját, tulajdon’; md.  (E.) eś, äś, (M.) eś ’ua.’; finn itse ’önnön maga, saját maga’; vepsze itšhīńe ’epilepszia’; lp.  (norv.) ieš, jieš ’saját, tulajdon’ [fgr. *iće vagy *iśe: ’árnyék; árnylélek, árnylény’].  ⌂  A jelentésfejlődés lehetséges útja a finn-permi nyelvekben a ’árny(ék)lélek’ > ’önmaga, saját maga’, a magyarban ’árny(ék)lélek’ > ’‹halál utáni› rémjelenés, ijesztő alak’ > ’betegségokozó szellem’ > ’betegség’ lehetett. A szóvégi mássalhangzó a magyarban eredetileg sz volt, amelyből a z másodlagosan zöngésedett; a hangtanához vö. →ázik, →hozzá stb.  ⚠  Összefüggése az →és, →is kevésbé valószínű.

☞ NyK. 39: 346; NytudÉrt. 40: 284; TESz.; UEW. 79; EWUng.UN UEW. № 142