zsemle A: 1395 k. ʒemle (BesztSzj. 1257.); 1405 k. ſēle (SchlSzj. 1847.); 1416 u./¹ ſemlè (BécsiK. 173); 1484 Semlyesythewlcza [hn.] (OklSz.); 1529 zemlye (OklSz.); 1590 Soͤmlye (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 34); 1600 e. zsömlye-darát (Radvánszky: Csal. 3: 41); 1616 soͤmlyoͤt-is (NySz.); 1788 Zsémle-Kása (NSz.); 1794 Semje (NSz.); 1863 zsömleprézlis (NSz.); nyj. zsëmlye (MTsz.) J: ‹fn› 1 1395 ’lisztláng, lángliszt | Kaiserauszug’ (↑); 2 1484 ? ’lisztlángból készített sütemény | aus Kaisermehl bereitetes Gebäck’ (↑), 1519 ’ua.’ (JordK. 46); 3 1604 ’cipószerű (pék)sütemény, zsemlecipó | Weißbrötchen’ # (Szenczi Molnár: Dict.) | ‹mn› 19. sz. vége ’zsemleszínű | semmelblond’ (HOklSzj. 176)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kfn.) semele ’finom búzaliszt, búzakenyér; zsemlecipó, zsemle’, (h. kor. úfn.) semel, zemel ’zsemlecipó, zsemle’, – ném., (au.) Semmel ’fehér lisztből készült kerek (pék)sütemény’ [< lat. simila ’a legfinomabb búzaliszt’]. Forrása: egy kelet-sémi nyelv; vö. pl. akkád samidu ’finomliszt’.  ≋  Megfelelői: cseh zemle; le.  (N.), (R.) zemla; stb.: ’zsemlecipó, zsemle’.  ⌂  A német hangtörténet alapján az átvétel legkésőbb a 13. sz.-ban mehetett végbe. A zsemle alak a második nyílt szótag magánhangzójának kiesésével keletkezett. A szó elejéhez vö. →zsák, →zsellér stb. A népnyelvi zselyme változat hangátvetés eredménye. A melléknévi jelentés a zsemlefakó ’zsemleszínű, zsemleszőke’  (1786: NSz.), zsemleszínű ’ua.’  (1891: NSz.) összetételekből való önállósulással keletkezett.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv. žemlja ’zsemlecipó, zsemle’.

☞ TESz.; EWUng.→ császár-