zafír A: 1300 Safel [szn.] (OklSz.); 1395 k. ſaphol (BesztSzj. 637.); 1508 Safir (DöbrK. 479); 1516 saffyl (Zolnai Gy.: Nyelveml. 203); 1517 ſaphyrus (DomK. 186); 1519 ſaffyrom [□] (JordK. 61); 1525 k. Saffer (MNy. 11: 83); 1563–1564 safilj (MNy. 63: 97); 1570 Saffelÿ (RMNy. 2/2: 210); 1595 Safill (Radvánszky: Csal. 2: 76); 1640 saffér; zaphiros [sz.] (NytudÉrt. 50: 111); 1708 'Záfirkö (Pápai Páriz: Dict.); 1805 záfír (NSz.); 1807 Zafírkö́ (Márton J.: MNSz.–NMSz.) J: ’korundféle átlátszó kék drágakő | Saphir’

Vándorszó. |  ≡  Gör. σάπφειρος; lat. sappírus, (kés.) sapp(h)irus; ném. Saphir, (kfn.) saphīr(e); fr. saphir; ol. zaffiro, (vel.), (R.) saphil, saphyl, (N.) żafir, ṣafîr; stb.: ’zafír ‹drágakő, nemeskő, ékszer›’. Valószínűsíthető forrása: héber sappīr ’ua.’.  ⇒⌂  A magyarba részben a latinból, részben az olaszból és németből került.  ⌂  A kiejtés a régi magyar nyelvben elsősorban szó eleji zs-vel hangozhatott.

☞ NytudÉrt. 50: 111; TESz.; EWUng.