zabál A: 1395 k. ʒobalo [sz.] (BesztSzj. 962.); 1405 k. ʒabalo [sz.] (SchlSzj. 1785.); 1577 k. ʒabalÿk [□] (OrvK. 90); 1592 meg zabállic [□] (Cisio O3a); nyj. abál (MTsz.); zabáll (Nyatl.) J: ’habzsolva eszik, fal; túleszi magát | fressen; sich überessen’ Sz: zabálít 1456 k. ʒabaleytodh ’habzsolva eszik, fal | fressen’ (SermDom. 2: 702) | zabálont 1470 ʒabalontod ’ua.’ (SermDom. 2: 702)
Szláv jövevényszó. | ≡ Szbhv. zobati ’szemenként eszik, szemezget; ‹állat takarmányt› eszik’; szlk. zobat' ’felcsipeget, magot szemelget’; or. (N.) зoбámь ’csipeget vmiből; elnyel, felfal, lenyel’; stb. [indoeurópai eredetű; vö. av. zafar- ’száj, pofa’; ír gop ’ua.; csőr’; stb.]. ⌂ A zabálik változat feltehetőleg az →eszik analógiájára keletkezett. ≂ Esetleg idetartozik: 1395 k. hakallo ’egy fajta madár’ (BesztSzj. 1196.); úgy tűnik, hogy ez az alak a zabál főnevesült folyamatos melléknévi igenevének hibásan írt alakja.
☞ Kniezsa: SzlJsz. 563; TESz. hakalló a. is; EWUng.→ zab, zabla