vincellér A: 1396 Winceler [szn.] (MNy. 63: 370); 1416 u./² vincelèrecn ͨ  (MünchK. 27rb); 1568 vincʒlerkedik [sz.] (NySz.); 1588 vencʒelerkedig [sz.] (MNy. 62: 355); 1603 wintzlér (NySz.); 1704–1712 vinczellér (NySz.) J: 1 1396 ’a szőlő gondozásával megbízott (szakképzett) mezőgazdasági alkalmazott | Winzer’ (↑); 2 1585 ’(haszon)bérlő | Pächter’ (Cal. 236); 3 1780 ’egy fajta, a szőlőben kárt tevő bogár | Art Schädling des Weinstocks’ (NSz.)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kfn.) vînzürl, (baj.-osztr.) weinzierl, (h. kor. úfn.) weincirel – ném., (au.) Winzer: ’bort termelő, feldolgozó ember’ [< lat. vinitor ’ua.’ < lat. vinum ’bor’].  ≋  Megfelelői: szbhv.  (Kaj) vincerl; cseh  (R.) vincour; stb.: ’borosgazda, szőlősgazda, vincellér’.  ⌂  A szó a közép-német közvetítésével kerülhetet a magyarba már a 12. sz.-ban. A vincellér alak egy hangátvetéssel és a szó belseji mássalhangzótorlódás feloldásával, ill. az -ér képző analógiás hatásával keletkezett foglalkozásnév. A 2., 3. jelentés metonímia.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv.  (N.) vincelir; rom.  (N.) vinţeler: ’borosgazda, szőlősgazda, vincellér’.

☞ TESz.; Mollay: NMÉr.; EWUng.→ bencés, góhér, moszt, vinkó, vinyetta