valpót † A: 1208/ Wolpach [ɔ: Wolpath] (Szentpétery: KritJ. 1: 75); 1248 wolpot (Szentpétery: KritJ. 1: 264); 1332–1335 Wolpo [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 402); 1453 Walpoth [szn.] (OklSz.) J: ’(udvari) hivatalnok | (königlicher) Beamter’
Német (feln.) jövevényszó. | ≡ Ném. (kfn.) waltbote, walpote ’az uralkodó kiküldött helyettese, képviselője, meghatalmazott személy’, (baj.-osztr.) waltpoten ’poroszló, törvényszolga; bakó, hóhér’ [< ném. (kfn.) walt ’erőszak, kényszer, hatalom’ + bote ’hírnök, a hír átadója; küldött’]. ≋ Megfelelői: szbhv. (R.) valput ’jószágigazgató, intéző; községi bíró, falubíró’; szln. (R.) válpot ’segédhivatali tisztviselő, altiszt, helytartó, tiszttartó, intéző, ispán’. ⌂ A német hangtörténet alapján az átvétel bizonyosan a 13. század előtt végbemehetett a bajor-osztrák nyelvterületről. Mind a magyar adatok, mind a szláv szavak arra utalnak, hogy a valpót a történelmi Magyarországnak csak a délnyugati területein volt használatban.