utolsó A: 1372 u./ vtolſo (JókK. 88); 1405 k. vtoloſo (SchlSzj. 303.); 1456 k. vtoſo (SermDom. 1: 451); 1474 vtulſo (BirkK. 5); 1526 Vtosso (SzékK. 91); 1535 k. wttolſſw (Zay: Lánd. 26); 1587 útolsó (LevT. 2: 49); nyj. utùrsò (NyIrK. 14: 185); utussó (MTsz.) J: 1 1372 u./ ’legkésőbbi, a többi után következő | letzter 〈zeitlich, räumlich〉’ # (↑); 2 1906 ’aljas, hitvány | niederträchtig’ (NSz.)
Származékszó. | ⌂ Az →utol ’hátul; vég, vége ‹egy szakasznak›’ szóból keletkezett -só melléknévképzővel; vö. →alsó, túlsó (→túl) stb. A változatokhoz vö. →alsó, →felső. A 2. jelentés metafora.
☞ TESz.; EWUng.→ utol