utol A: 1416 u./¹ vtollat, vtoliba (BécsiK. 9, 251); 1416 u./² vtoľi; utoľľat [l-j] (MünchK. 19ra, 75rb); 1535 utolliat [l-j] (Ozorai: Vit. P3b); 1598 vtól (NySz.); 1604 utul (Szenczi Molnár: Dict. Dóchimus a.); 1784 utóly (Baróti Szabó: KisdedSz. 25); 1808 utúl (Sándor I.: Toldalék); 1832 utójpálinka (MTsz.); nyj. itolír (MTsz.) J: ‹fn› 1 [főleg birtokos személyjellel] 1416 u./¹ ’maradvány 〈embercsoporté〉; későbbi nemzedék | Überrest 〈einer Menschengruppe〉; Nachkommenschaft’ (BécsiK. 9); 2 1416 u./¹ ’végső, befejező szakasz 〈időszaké, folyamaté〉 | Ende 〈eines Vorgangs, Zeitabschnitts〉’ (BécsiK. 251); 3 1416 u./¹ ’vminek a széle, határához közel eső területe | Rand’ (BécsiK. 242); 4 1416 u./² ’vminek a hátsó része, hátulja | Hinterteil’ (MünchK. 39va); 5 1416 u./² ’vminek a vége, utolsó része | letzter Teil, Schlußteil’ (MünchK. 75rb) | ‹hsz› 1 1470 ’hátul | hinten’ (SermDom. 2: 755); 2 1527 ’hátrább | weiter hinten’ (ÉrdyK. 116); 3 1541 ’utoljára, végül | zum letzten Mal’ (Sylvester: ÚT. 1: 32); 4 1552 ’utolsóként | zuletzt’ (RMKT. 3: 68); 5 1585 ’hátra | nach hinten’ (Cal. 826); 6 [ ~jut, ~ér] 1616 ’el〈ér〉, egészen közelébe, hozzá〈ér〉 | über(holen)’ # (NySz.) | ‹mn› 1 1604 ’utolsó | letzter’ (Szenczi Molnár: Dict. Bellária a.); 2 1767 ’utólagos, későbbi | nachträglich’ (Pápai Páriz–Bod: Dict.) R: utolszor 1416 u./¹ vtolzer (BécsiK. 320)
utóbb A: 1416 u./² vtolban (MünchK. 48vb); 1588 ? vtobb (NySz.); 1640 utollyab [l-j] (NySz.); 1645–1783 utóbbá (NSz.); 1792 utólabb (Baróti Szabó: KisdedSz. utól a.) J: ‹hsz› 1 1416 u./² ’később | später’ (↑); 2 1640 ’hátrább | weiter hinten’ (↑); 3 [névutói funkcióban] 1757 ’vmivel később | nachher’ (NSz.); 4 1781 ’legutoljára; végül | zuletzt; endlich’ (NSz.); 5 1860 ’végül is, tulajdonképpen | schließlich’ (NSz.) | ‹mn› 1792 ’utólagos | nachträglich’ (↑) R: utóbbszor 1416 u./² vtolbʒèꝛ (MünchK. 27rb)
A szócsalád alapja, az utol megszilárdult ragos alakulat. | ⌂ Az →út szóból keletkezett -l ablatívuszraggal. Eredetileg határozószó lehetett ’a megtett útszakasz irányából’ jelentésben. A konkrét > elvont irányú jelentésfejlődéshez vö. →közel, →messze stb. Az ablatívuszrag funkcióváltásához vö. →elöl, →távol stb. A szó jelzői szerepben fejlődött határozószóból melléknévvé, később pedig főnévvé. Ez a fejlődés sokkal korábban végbemehetett, mint az adatok alapján gondolható lenne.
Az utóbb származékszó. | ⌂ Az utóbb az utol-ból jött létre -b középfokjellel és lb > bb hasonulással. A jelentések az utol szó alapján keletkeztek.
☞ Bárczi: SzófSz. utó a.; TESz.; EWUng.→ út, utoljára, utolsó