távol A: 1372 u./ taual, tauolualo (JókK. 160, 114); 1495 e. tauul (GuaryK. 27); 1508 k. tauoľ (SimK. 1); 1519 tawl (JordK. 351); 1653 távuly (ItK. 88: 474); 1739 távól (NSz.); 1754 távúb (NSz.); 1784 tavol (Baróti Szabó: KisdedSz. 90); nyj. távoj (ÚMTsz.) J: ‹mn› 1 1372 u./ ’messze, nagy távolságban 〈átvitt jelentésben is〉 | entfernt, weit 〈auch abstr.〉’ # (JókK. 114); 2 1372 u./ ’távolról | von fern’ (JókK. 160); 3 1516 ’messzire, távolra | fernhin’ (GömK. 233); 4 1519 ’idegen(szerű), távolálló | fern, fremd’ # (↑); 5 1605 ’a jelentől időben messze (akár a múltban, akár a jövőben) | vor bzw. nach langer Zeit’ (TörtTár 1878: 16) | ‹mn› 1699 ? ’távoli, messzi | weit’ (OklSz.), 1719 ’ua.’ (NSz.) | ‹fn› 1786 ’távolság; messzeség | Ferne; Weite’ # (NSz.) Sz: távolít 1748 távolítanak (NySz.) | távolodik 1784 Távolyodom (Baróti Szabó: KisdedSz. 90) | távolság 1792 Távolyság (Baróti Szabó: KisdedSz.)

Megszilárdult ragos alakulat. |  ⌂  Az önálló szóként nem adatolt ősmagyar kori tá- ’messzire’ határozószóból keletkezett -l ablatívuszraggal. A tá- határozószó ugyancsak megszilárdult ragos alakulat; a →tova tövéből -á latívuszraggal keletkezhetett; vö. →ha¹ stb. A szó belseji v egy hiátustöltő vagy esetleg egy – a tőhöz hozzátett – uráli *-mɜ névmásképző lehetett; vö. →tova. Az első szótagi á nem magyarázható a magánhangzó hangsúlyos helyzetben való nyúlásával. – A távol eredeti jelentése a határozói 2. jelentés lehetett. A határozószból -l ablatívuszraggal végbement jelentésváltozáshoz vö. alul (→alá), →belül, →közel stb. A melléknévi jelentés jelzős szószerkezetben alakult ki; vö. →messze. A főnévi jelentés is jelzős szószerkezetben jött létre (mint a távoli hely, vidék stb.) önállósulással.

☞ Ethn. 62: 284; MNy. 50: 330, 67: 70; TESz.; MSzFE. tova a.; EWUng.→ táv, tavaly, távozik, tékozol, tova, túlUN UEW. № 1058