tető [6] A: [1200 k.] Teteuetlen [sz.] [hn.] (An. 38.); 1229/ Erthethev [hn.] (Györffy: ÁMTF. 2: 420); 1256 Felsytethey [hn.] (Wenzel: ÁÚO. 7: 475); 1372 u./ teteÿere (JókK. 64); (†1092) 1399 Tetes [sz.] [hn.] (Györffy: DHA. I: 284); 1416 u./¹ tètèie (BécsiK. 215); 1416 u./² tètėſt [sz.] (MünchK. 61rb); 1528 tetteetho̗l (SzékK. 342); 1763 Tetej (NSz.); 1799 tetö́jétö́l (NSz.); 1882 tetéjben (NSz.); nyj. tetü (Nyatl.) J: 1 [1200 k.] ’hegynek, épületnek, fának stb. a felső része, csúcsa | oberer Teil von etw, Gipfel, Wipfel, Dach usw.’ # (↑); 2 1405 k. ’élőlény feje, fejebúbja, fejtető | Kopf; Scheitel’ (SchlSzj. 279.); 3 1510 ’vminek felső foka, felső mértéke | Gipfelpunkt 〈abstr.〉’ (MargL. 44); 4 1560 k. ’folyadék felszíne | Oberfläche irgendeiner Flüssigkeit’ (GyöngySzt. 1346.); 5 1585 ’vminek a vége; csücsök | Ende; Zipfel’ (Cal. 832); 6 1877 ’vminek a fedele, fedőlapja | Deckel, Deckfläche’ # (NSz.) Sz: tetőtlen [1200 k.] (↑) | tetős (†1092) 1399 [hn.] (↑); 1416 u./² tètėſt ’tetézett, púpozott, felhalmozott | gehäuft’ (MünchK. 61rb) | tetőz 1531 teteztet [sz.] ’felhalmoz, púpoz | häufen’ (ÉrsK. 552) | tetőzik 1796 tetö́dzik ’tetőpontra hág, csúcspontra ér | den Höhepunkt erreichen’ (NSz.) R: tetejébe 1836 tetejébe még ’ráadásul | noch dazu’ (TudGyűjt. 20/12: 42); 1877/ tetejében ’ua.’ (NSz.)
Származékszó szófajváltásának eredménye. | ⌂ Főnevesült folyamatos melléknévi igenév -ő képzővel a →tetik ’érthető, világos’ szóból. A megnevezés arra utal, hogy valaminek a felső részét már messziről látni. A szó eredetileg a hegycsúcsra vonatkozott; a további jelentések az eredeti 1. jelentés alapján alakultak ki. – Különböző beszédfordulatokban is él; vö. tetőtől talpig (1506: WinklK. 166), ’egészen, teljesen’ (1752: NSz.); nincs teteje ’nincs értelme’ (1898: NSz.).
☞ MNy. 65: 1, 10; TESz.; EWUng.→ tetik