székely A: [1131] Scichul [szn.] (ÓMOlv. 27); 1213/ Scecul [hn.] (VárReg. 265.); (†1333) 1334 Zekelberch [hn.] (Györffy: ÁMTF. 2: 48); 1395 k. ʒekel (BesztSzj. 79.); 1506 k. Zekelisegh [sz.] (OklSz.); 1553/ Szekoͤlyoͤkbe (Tinódi: Cronica B4a) J: ‹fn› [1131] ’a magyarságnak egyik, ma főleg Erdélyben élő csoportjához tartozó személy | Szekler’ # () | ‹mn› 1310 ’a székelyekkel kapcsolatos, rájuk vonatkozó | szeklerisch’ # (OklSz.)

Ismeretlen eredetű. |  ⌂  A szóvég magyar névszóképzőnek tűnik, a szótő azonban ismeretlen eredetű. A szó eredetileg a magyar nyelvterület peremvidékeire telepített, minden bizonnyal határvédelmi feladatokat ellátó népcsoportot jelölte; a határőri tevékenységet meglehetősen kései adatok is igazolják. A legnagyobb, Erdély délkeleti részébe telepített csoport kivételével, akik a 12–13. században települtek át a jelenlegi Székelyföldre, a legtöbb székely csoport idővel felszívódott a magyarság többi részébe. A népcsoportra vonatkozó jelentés ehhez a településtörténeti mozzanathoz köthető. A hazai latin nyelvű források a székelyeket többes számban, Siculi néven emlegetik, amely téves egyeztetés a lat. Siculus ’régi, Szicíliában élő népcsoport’ nevével.

TESz.; Honism. 13/5: 29; EWUng. székelygulyás