szervusz A: 1815 Servust (Kobilarov–Götze: DtLw. 434); 1823 szerbusz (MNy. 63: 201); 1842 Szerusz (MNy. 63: 201); 1850/ Szervusz (NSz.); 1890 szerbucz (NSz.); 1899 Szeruszsz (Nyr. 28: 420); 1908 szervász (Zolnay–Gedényi); 1908/ Szevasz (Zolnay–Gedényi); 1913 szërbusz (NyF. 69: 44); 1953 cerbusz (Nyr. 77: 143) J: ’〈bizalmas köszönő, elköszönő mondatszó〉 | 〈freundschaftliche (duzende) Grußformel〉’ #
Latin (h.) jövevényszó, esetleg német (au.) közvetítéssel is. | ≡ Lat. (h.) servus (humillimus) ’alázatos szolgája ‹köszönő formula›’; – vö. még ném. (au.) Servus, (B.) serwas, seᵃwos: ‹bizalmas köszönőforma, korábban leginkább katonatisztek használatában›. A hazai latinba a lat. servus ’szolga, rabszolga’ alapján került. Hasonló szemlélethez vö. ol. schiavo, (vel.) sciao: ’rabszolga’ > ol. ciao ’‹bizalmas köszönőforma›’; – vö. még →alászolgája. ≋ Megfelelői: cseh servus; le. serwus; stb.: ’ua.’. ∼ Idetartoznak a leginkább az ifjúsági nyelvben létrejött játszi szóalkotások: szia ’ua.’ (1952: Nyr. 76: 305); sziász ’ua.’ (1953: Nyr. 77: 474); sziasz ’ua.’ (1964: NymLev. 12); szia, szióka ’ua.’ (1985: NyDiv. 15). Több egymással tegeződő személy találkozásakor többes szám 2. személyű alakja használatos: szervusztok ’ua.’ (1856/: Kelemen J.: Mondsz. 136); sziasztok ’ua.’ (1964: NymLev. 12). Néhány évtizeddel ezelőtt az olasz köszönési forma (↑) is átkerült a magyarba: csaó ’ua.’ (1957: Zolnay–Gedényi).