szakrament ∆ A: 1675 szakermentnek (MNy. 90: 253); 1763 szakrment (NSz.); 1793 Szakrament (NSz.); 1830 szakkermentez [sz.] (NSz.); nyj. szekermencös [sz.] (ÚMTsz.) J: ’〈káromkodó indulatszóként:〉 a szentségit! | Sakrament 〈als Fluch〉’
Német jövevényszó. | ≡ Ném. Sakrament, (N.) sakerment: ’a szentségit! ‹szitokszóként›’ [jelentéselkülönüléssel a ném. Sakrament ’a keresztény istentisztelet ünnepi cselekménye; a kegyelem eszköze’; vö. →szakramentum]. ≋ Megfelelői: szbhv. sakramenta ’a szentségit! ‹szitokszóként›’; cseh (N.) sakrament ’átkozott fickó’. ⇒⌂ A szó az osztrák katonai nyelv közvetítésével kerülhetett a magyarba. ∼ Ugyanerre az etimonra megy vissza: (R.) szakramentíroz ’káromkodik, szitkozódik’ (1711: MNy. 6: 272), ennek alapja a ném. sakramentieren ’ua.’.
☞ TESz.; EWUng.→ szakramentum