szablya A: 1393 ? Zabla [szn.] (MNy. 63: 370); 1479 zablÿa (Gl.); 1539 k. sablya (OklSz.); 1543/ ʃʒabiat (Tinódi: Cronica m3a); 1547 szablat (OklSz.) J: ’egyélű görbe kard | Säbel’
Vándorszó. | ≡ Ném. Säbel, (R.) sabel, schebel; ol. sciabola, (R.) sciabla; fr. sabre, (R.) sable; szbhv. sablja, (R.) sabije; le. szabla; or. сабля; stb.: ’kard, szablya’. ⌂ A fegyverfajta kelet-európai eredetű, az elnevezés is innen terjedhetett el; etimonja azonban tisztázatlan. – Régészeti leletek alapján a fegyvert már a honfoglaláskori magyarok is használták, így valószínű, hogy elnevezése is korai keletkezésű. A szláv nyelvekben mindenképpen jövevényszó lehet, nyugati terjesztésében a magyar is szerepet játszott.
☞ Kniezsa: SzlJsz. 743; TESz.; NytudÉrt. 89: 191; EWUng.