slisszol A: 1872 slisszolni (BorsszemJ. 1872. márc. 25.: 8); 1906 slíszolok (NSz.); 1917 slisszelni [sz.] (Kabdebó: Jassz.); 1959 elslisszolást [sz.] (NSz.) J: ’(el)szökik, (el)oson | sich drücken, abhauen’
Jövevényszó, valószínűleg német (baj.-osztr.). | ≡ Ném. (baj.-osztr.) schlaißen ’járás közben a földet súrolja, csoszogva jár’, – ném. (R.) sich schleißen ’elszabadul, különválik’ [indoeurópai eredetű, eredetéhez vö. →sild]. ⌂ Az átvétel alapjául a múlt idejű (schliß) vagy a befejezett melléknévi igenévi (geschlissen) alak szolgálhatott. ⊚ A szó mára csak a bizalmas nyelvhasználatban él. ≁ Nem tartozik ide: (R.) slíszol ’csatlakozik’ (1809/: NSz.), amelynek alapja a ném. (sich) schließen ’valakihez felzárkózik, csatlakozik’.