sajtár¹ × A: 1214 Sehturiensibus [hn.] [lat. -iensibus végződéssel] (OklSz. vas a.); 1259 Sehtyr [hn.] (MNy. 9: 175); 1289 Sýhtur [hn.] (FNESz. Süttör a.); [1291–1294] Suhtur [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 661); 13. sz. vége/ Shuhtor [hn.] (MNy. 9: 175); 1313 Sehter [hn.] (MNy. 9: 175); 1395 k. ſahthar (BesztSzj. 832.); 1405 k. ſaytar (SchlSzj. 1515.); 1446 Selthel [hn.] (MNy. 9: 175); 1453 Sewther [hn.] (MNy. 9: 175); 1512 Seter [szn.] (MNy. 71: 117); 1604 Soytárral (Szenczi Molnár: Dict. Cápulo a.); 1685 sétér (NySz.); 1759 sájtárját (NSz.); 1767 Fejö́-'zajtár (Pápai Páriz–Bod: Dict. Mulctra a.); 1774 Zojtár (MNy. 80: 378); 1787 Szojtar (MNy. 80: 378); 1796 zséder (MNy. 6: 86); nyj. sëjtár, zsítër (MTsz.); zsédér, zsótár (ÚMTsz.) J: ’fejőedény, rocska; (fából való) edény merítésre, folyadék tartására | Melkeimer; (hölzernes) Gefäß zum Schöpfen, zum Aufbewahren von Flüssigkeiten’

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (ófn.) sëhtāri ’magvak mérésére való edény, véka; egy fajta folyadékmérték; edény’, (kfn.) sëchter, seihter ’ua.’, – ném. Sechter ’egy fajta régi gabonamérték; kézi merítőedény’ [< lat. sextarius ’egy fajta űrmérték’, tkp. ’a római congius ‹egy fajta folyadékmérték› hatodrésze’].  ≋  Megfelelői: szln.  (N.) žę̂htar; szlk. šechtár, žochtár; stb.: ’fejődézsa, fejősajtár’.  ⌂  A magyar változatok többszörös átvételre utalnak. A szó eleji s-es, ill. zs-s változatok hanghelyettesítéssel keletkeztek; vö. →sestély, →zsemle stb. A szó belseji jt-hez vö. →sajt, →selejt stb. Az ár végződéshez vö. →kalmár, →sáfár stb.

☞ MNy. 9: 174; Kniezsa: SzlJsz. 734; TESz.; EWUng.→ isztár, sestély