ődöng A: 1803 Ö́döngenek (NSz.); 1806 ödöngve [sz.] (NSz.); nyj. ödönög (MTsz.); ögyöng-bögyöng (NyF. 16: 51) J: 1 1803 ’imbolyog, ide-oda dől | schwanken, wanken’ (↑); 2 1815 k. ’imbolyogva, bicegve jár; tántorog, botorkál | schwankend gehen, herumstolpern’ (Kassai: Bef. 199); 3 1874 ’őgyeleg, ténfereg, cselleng | (herum)schlendern’ (Nyr. 3: 524)
Fiktív tőből keletkezett származékszó. | ⌂ A tő ismeretlen eredetű, és összefügghet az →őgyeleg tövével. A szóvég -ng gyakorító képző; vö. →mereng, →pirong stb. A szókezdő magánhangzó eredetileg bizonyára rövid volt; vö. még →őgyeleg. A szó ma leginkább a 3. jelentésben használatos.
☞ TESz.; EWUng.→ őgyeleg