ölyv [7/2] A: 1055 uluueſ [sz.] (TA.); 1395 k. elu (BesztSzj. 1157.); 1405 k. wlw (SchlSzj. 1743.); 1427 Ewlueth [sz.] [szn.] (OklSz.); 1430 k. elÿw (SchlGl. 2152.); 1449 Ewlywes [sz.] [szn.] (OklSz.); 1507 Elyew (OklSz.); 1551 oͤllyuͤ (NySz.); 1808 öjf (NSz.); 1815 k. Ölő (Kassai: Bef. 204); nyj. ëlyv, üjjü, üllű (MTsz.) J: 1 1055 ? ’a sasok családjába tartozó, a hollónál nagyobb ragadozó madár | Bussard (Buteo buteo)’ # (↑), 1395 k. ’ua.’ (↑); 2 1055 ? ’héja | Habicht’ (↑), 1533 ’ua.’ (Murm. 1035.) Sz: ölyves 1055 [hn.] (↑)

Valószínűleg jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. |  ≡  Vö. mong. eliye , (kmong.) heleʼe, helie; burját eleä, ilē; stb.: ’a sasok családjába tartozó ragadozó madár’.  ≋  Megfelelői a tunguzban is megvannak. A török nyelvekben csak a jakut äliä ’ua.’, egy kései mongol jövevényszó mutatható ki.  ⌂  A szó egykori meglétét a törökben a magyar alakból kimutatható mongol-török hangtani megfelelések bizonyítják. Feltehetőleg egy csuvasos típusú ótörök *äliγ alakban kerülhetett a magyarba. A labializációhoz és a szóvégi vokalizálódáshoz vö. →öreg, →őrül, ill. →kölyű, →ürü. A szóvégi magánhangzós eredeti változatok később beilleszkedtek a v tövű névszók (mint pl. a →daru, →tetű) sorába.  ⚠  Iráni származtatása kevésbé valószínű.  ⌂⇒  A magyarból: rom. uliu ’ölyv’.

☞ MNy. 3: 310, 31: 39; NyK. 49: 238; Bárczi: TihAl. 30; TESz.; Ligeti: TörK. 297; EWUng.