óta A: 1372 u./ mÿolta (JókK. 98); 1510 az vta (MargL. 216); 1551 óta [?✐] (LevT. 2: 24); 1566 Ez vͤtta [? ɔ: vtta] (NySz.); 1683 Az óltátúl (NySz.); 1688 Az otátol (NySz.); 1787 az üte (MNy. 65: 227); 1834 Mőte [i-ő] (Kassai: Gyökerésző 3: 386); nyj. íta (MTsz.); mőta [i-ő] (MTsz.) J: ’attól az időtől, időponttól fogva | seit’ #

Megszilárdult ragos alakulat. |  ⌂  Az o mutató névmásból keletkezett, amely valószínűleg az a (→az¹) alak eredeti változata -l ablatívuszraggal + -t lokatívuszraggal + a (< -á) latívuszraggal. Az óta alak az eredeti olta változatból keletkezett az -l kiesésével;vö. →ágyú, →csónak stb. Egyes változatok o > i elhasonulással keletkeztek. Az őte változat valószínűleg a miőte ’mióta’  (1834: ↑)) összetételben keletkezett hangrendi kiegyenlítődéssel. Az eredeti jelentése ’oda’ lehetett; a jelentésfejlődéséhez vö. →messze, →oda stb. A régi nyelvben gyakran óta fogva ’óta’  (1510: MargL. 216) szókapcsolat formájában volt használatos. – A (R.) oltol ’óta’ (1416 u./² mioltol  (MünchK. 63ra)) ugyanabból az alapszóból keletkezett -l ablatívuszraggal + a -t helyrag és az -l ablatívuszrag halmozásával;vö. →által.

☞ MNy. 50: 318; TESz.; EWUng.→ az¹, mi-UN UEW. № 656