ómega A: 1709 omegának (MNy. 89: 381); 1747 oméga (Farkas: GLEl.); 1865 Ómega (Babos: KözhSzt. 328) J: 1 1709 ? ’a görög ábécének hosszú ó hangot jelölő, utolsó betűje | Buchstabe ω, Ω’ (↑), 1848 ’ua.’ (NSz.); 2 1756 ’vminek a vége, befejezése | Ende; Schluß’ (NSz.)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. omega ’‹a görög ábécé utolsó betűjének megnevezése›’, (e.), (h.) ’vég; befejezés’ [< gör. ὧ μέγα ’ómega’, tkp. ’nagy 'o' betű’, megkülönböztetésül a gör. ὄ μικρόν ’omikron’, tkp. ’kis 'o' betű’ jelétől]. ≋ Megfelelői: ném. Omega; fr. oméga; stb.: ’ómega’. ⌂ A ’vég; befejezés’ jelentés bibliai eredetű (Apokalipszis 1: 8); vö. még →alfa.
☞ TESz.; EWUng.→ mágnás