notórius A: 1585 notórius [✐] (MNy. 75: 509); 1791 notoriussággal [sz.] (NSz.); 1891 notorikus (Füredi: IdSz.); 1912 notórikus (MNy. 8: 137) J: 1 1585 ’súlyos bűntettet elkövető; felségsértéssel, hazaárulással vádolt | eines schweren Verbrechens schuldig; des Hochverrats bezichtigt’ (↑); 2 1791 ’ismert; hírhedt | bekannt; berüchtigt’ (↑); 3 1870 ’javíthatatlan | unverbesserlich’ (NSz.)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. notorius ’közhírré tevő’, (h.) ’ismert; hírhedt’ [lat. nota ’ismertetőjegy, ismertetőjel’ (→nóta)]. ≋ Megfelelői: ném. notorisch ’(köz)ismert; hirhedt’; fr. notoire ’ismert’; stb. ⌂ A szóvégi s-hez vö. →ámbitus, →április stb. A notórikus változat szóvége valószínűleg téves latinosítás következménye; vö. illuzórikus (→illúzió) stb.
☞ TESz.; EWUng.→ nóta