mézga A: 1560 k. meghszeyę (GyöngySzt. 914.); 1569 mizgéjért [✐] (MNy. 89: 127); 1577 mezge (KolGl.); 1649 mézgás [sz.] (NySz.); 1673 mesgai (NySz.); 1863 Mėzge (Kriza [szerk.] Vadr. 509); nyj. míszka (Nyatl. macskaméz a.) J: ’fakéregből szivárgó ragacsos, gumiszerű növényi váladék | Baumharz’ #
Szláv jövevényszó. | ≡ Szbhv. mezga ’mézga; szövetnedv, nyirok; növényi nedv’; szlk. miazga ’fanedv; szövetnedv, nyirok’; or. мезга ’a fatörzs fiatal része; pépszerű zúzalék’; stb. [indoeurópai eredetű; vö. óind mḗhati ’vizel’; ném. (kfn.) meisch ’cefre’; stb.]. ⌂ Néhány változat hangrendi kiegyenlítődéssel keletkezett. Az első szótagi magánhangzó nyúlásában a →méz szó is szerepet játszhatott. ⌂⇒ Esetleg részben a magyarból: rom. mîzgă ’latyak, sár, pép; mézga; bőr, hártya ‹folyadékon›’.
☞ Kniezsa: SzlJsz. 339; TESz.; EWUng.