mekeg A: 1546 k./ mekegéſsét [sz.] (HoffgreffÉn. m2a); 1577 k. meͦkeͦgh (OrvK. 644); 1867 mekėg (CzF.) J: 1 1547 k./ ’rövid, szaggatott magas hangokat hallat 〈főleg kecske〉 | mekkern 〈haupts. Ziege〉’ # (↑); 2 1784 ’hebeg, dadog | stammeln, stottern’ (Baróti Szabó: KisdedSz. 57)
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A →makog palatális párhuzamos alakja. A szóvég -g gyakorító képző. Hasonló onomatopoetikus szavak: lat. miccire ’mekeg’; ném. meckern ’ua.’; cseh mekati ’ua.; béget, bőg’; stb. ∼ Valószínűleg ugyanebből a tőből -e (folyamatos) melléknévi igenévképzővel jött létre: 1234–1270 Meke [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 2: 10).
☞ TESz.; EWUng.→ makog