martalóc ∆ A: 1495 marthalowch (Neumann: Registrum 1157.); 1538 Martholoczy [lat. -y végződéssel] (OklSz.); 1544–1546 martuluzi [lat. -i végződéssel] (MonÍrók. 1: 161); 1553 u. martolószokkal [✐] (MonÍrók. 3: 90); 1554 martalozok (LevT. 1: 133); 1818 Martallótz (NSz.) J: 1 1494 ’keresztényekből szervezett török gyalogsági csapatnem katonája | Soldat einer türkischen Truppengattung aus zwangseingezogenen Christen’ (↑); 2 1578 ’útonálló; emberrabló | Straßenräuber; Menschenräuber’ (NySz.)

Oszmán-török jövevényszó, valószínűleg szerbhorvát közvetítéssel is. |  ≡  Oszm.  (R.) martolos ’keresztény katona a török seregben, keresztény dunai hajós török szolgálatban’; – vö. még szbhv.  (R.) martòlos, martòloz ’egy fajta török gyalogos katona, emberrabló’; stb. Az oszmánban valószínűleg az újgör. ἁμαρτωλός ’tévelygő bűnös’, ahol a ’tévelygés, bolyongás’ szó a nem keresztény seregben való szolgálatra utalhatott.  ≋  Megfelelői: ol.  (R.) martalosso ’zsoldos’; rom.  (R.) martalóg ’keresztény katona török szolgálatban’; szln.  (R.) martolòs ’emberrabló’; stb.  ⌂  A szóvégi c-hez vö. →árboc, →párduc stb.

☞ MNy. 7: 37; Kniezsa: SzlJsz. 690; TESz.; Kakuk: ÉlOsm. 268; GPann. 2: 18; EWUng.