lék A: 1269/ ? Leek [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 8: 234); 1287 ? Lek [hn.] (Györffy: ÁMTF. 3: 436); 1557 leket (LevT. 1: 215); 1604 Lék (Szenczi Molnár: Dict.); 1787 vékeket (NSz.) J: ’〈jégen, dinnyén, koponyán stb.〉 vágott nyílás, rés | Wune; Leck’ Sz: lékel 1642 lekelik (TörtTár 1860: 122)

Bizonytalan eredetű, esetleg örökség az uráli korból. |  ≡  Vö. finn leikkaa- ’vág; arat’; – jur. l'ekā- ’hasad, szétreped ‹jég, fa stb.›’; jen. lekäś ’ua. ‹határozói igenévként›’ [feltehetőleg uráli *lekka ’rés, hasadék, repedés; vág, hasít’].  ⌂  Az eredeti igenévszói jellegre a magyar szó utalhat. Az l-lel kezdődő, számos korai adat mellett a szókezdő v-t tartalmazó viszonylag kései adatok másodlagosak lehetnek; vö. →lép¹. A magyarázatot elsősorban az nehezíti, hogy a magyar szó megfelelőit csak távoli rokon nyelvekből lehet kimutatni.  ⚠  Ótörök származtatása, amely szerint a vék változat lenne az elsődleges, a lék alak pedig a lik (→lyuk) hatására keletkezett volna, magyar szótörténeti és szóföldrajzi okokból kevésbé valószínű.  ≂  Néhány korai, szókezdő v-t tartalmazó tulajdonnév (1247 k. Weyk  [hn.]  (Csánki: TörtFöldr. 3: 517), 1433 Wek  [szn.]  (Csánki: TörtFöldr. 3: 517)) idetartozása igen kérdéses.

☞ Bárczi: SzófSz.; AOH. 12: 42; TESz.; MSzFE.; Ligeti: TörK. 41; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT. vék a.; Honti: NyÓtör. 74UN UEW. № 471