lárma A: 1631 lármát [?✐] (MNy. 52: 72); 1643 larmát (Horváth M.: NEl.) J: 1 1631 ’riadó | Alarm’ (↑); 2 1643 ? ’zaj, zsivaj | Geräusch, Lärm’ (↑), 1700 ’ua.’ (Gyöngyösi: ÖK. 4: 54); 3 1750 ? ’háborgás, zendülés; patália, perpatvar | Aufruhr; Zänkerei’ (NSz.), 1794 ’ua.’ (MNy. 8: 273)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném. Lärm ’zaj; riadó’, (N.) ’híresztelés, szóbeszéd’, (R.) lerma ’riadó’, (baj.-osztr.) lārm, lḁrmə ’hangos zaj, zörej’ [< ol. all’arme ’riadó’, tkp. ’fegyverbe!’].  ≋  Megfelelői: ang. alarm; fr. alarme; stb.: ’riadó; ijedség, rémület’.  ⇒⌂  A magyar szó főleg a bajor-osztrákból származhat.  ⌂  A szóvégi a-hoz vö. →cérna, →ciha stb. A 3. jelentés valószínűleg a magyarban keletkezett. – A lárma előtaggal alkotott összetett szók: lármafa ’magas rúd, amelynek (szurkos) szalmával borított felső részét veszély jelzéseként meggyújthatták’  (1787: NSz.), lármaágyú ’fegyverbe hívó ágyú’  (1788: NSz.), lármafáklya ’fegyverbe szólító fényjel’  (1793: NSz.); stb.

☞ Nyr. 63: 10; MNy. 44: 46, 49: 398; TESz. lármafa a. is; EWUng.→ alarm