literatúra ∆ A: 1729/ Literaturában (MNy. 79: 127); 1788/ Litteraturahoz (NSz.); 1791/ Litteratúrát (NSz.); 1794 Litterátúra (NSz.); 1797 Literatúrát (NSz.) J: 1 1729/ ’(szép)irodalom | (schöngeistige) Literatur’ (↑); 2 1808 ’tanultság, tudományosság | Gelehrtheit, Gelehrsamkeit’ (Nyr. 42: 52)

literátor ∆ A: 1789/ Literatorok, Litterator (NSz.); 1812/ Literátorának (NSz.) J: 1 1789/ ’tudós; művelt ember | Gelehrter; gebildeter Mensch’ (↑); 2 1801/ ’irodalmár | Literat’ (NSz.)

literátus ∆ A: 1806/ Litteratust (NSz.); 1820/ litterátusaink (NSz.); 1882 Literátus (MagyLex. 11: 402) J: ‹fn› 1 1806/ ’művelt ember; irodalombarát | gebildeter Mensch; Literaturfreund’ (↑); 2 1900 ’irodalmár | Literat’ (NSz.) | ‹mn› 1 1808 ’írástudó | schreibkundig’ (Nyr. 42: 52); 2 1872 ’(irodalmilag) művelt | (literarisch) gebildet’ (Nyr. 1: 292)

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat. litteratura ’betűírás, ábécé; nyelvtanítás; filológia; grammatika’ | lat. litterator ’nyelvmester’ | lat. litteratus ’betűvel megjelölt; írástudó, tudományosan képzett’, (h.) ’tanult ember; írnok, titkár’. A latin szavak a lat. littera ’betű, írás’ hatására jöttek létre.  ≋  Megfelelői: ném. Literatur, Literator, Literat; fr. littérature, littérateur, lettré; stb.: ’irodalom, irodalmár, író’.  ⌂  A régi magyar személynevek részeként előforduló literati  (1506: MNy. 65: 66) eredetileg a lat. litteratus birtokos esete, amely az apa foglalkozására utalt; a latin genitívuszba nyilván a magyar -i melléknévképzőt érezhették bele.

☞ TESz.; MNy. 65: 66; EWUng.