két A: 1057/ ? Kuethedÿ [sz.] [szn.] (Györffy: DHA. I: 161); [1131] ? Keta [sz.] [szn.] (ÓMOlv. 27); 1138 ? Ketudi [sz.] [szn.] (Jerney: MNyKincs. 71); 1245 Ketbarana [hn.] (OklSz.); 1291 keth agow (OklSz.); 1416 u./¹ kèt (BécsiK. 1); 1551 keit (LevT. 1: 78) J: ‹számn› 1291 ’az egynél eggyel több (egység) | zwei 〈als Attr.〉’ # (↑) | ‹fn› 1416 u./¹ ’kétség | Zweifel’ (BécsiK. 80) Sz: kétszeres 1585 kétszere [ɔ: kétszeres] ‹mn› (Cal. 344); 1781 ’búza és rozs keveréke | Mengkorn’ (NySz.) R: kétszer 1372 u./ kecʒer ’kettő alkalommal (ismétlődő) | zweimal’ (JókK. 72)
kettő [6] A: 1057/ ? Kuethedÿ [sz.] [szn.] (Györffy: DHA. I: 161); 1211 ? Keteus [sz.] [szn.] (OklSz.); 1238 karalketteyi (MNL (OL) Dl. 106180); 1256 keththeus [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 3: 108); 1416 u./¹ kètto̗ſnèc [sz.] (BécsiK. 51); 1453 Kethesfok [sz.] [hn.] (OklSz.); 1490 k. chectu (ÁbelSzj. 215a) J: ’egynél eggyel több 〈állítmányként, önálló használatban〉 | zwei 〈als Präd. und in selbständigem Gebrauch〉’ # Sz: ketted 1057/ ? [szn.] (↑); 1416 u./¹ tizenkèttod ’második | zweiter, Zweit-’ (BécsiK. 139); 1865 ’egy fél | Hälfte’ (CzF.) | kettős 1211 ? [szn.] (↑); 1256 [hn.] (↑); 1826 ’párviadal | Zweikampf’ (NySz.); 1836 ’egy fajta énekszám, duett | Duett’ (NySz.) | kettőz 1372 u./ kettewʒtettuen [sz.] (JókK. 142) | kettes 1772 kettesen ’páros | paarig’ (NySz.); 1854 ’iker | Zwillings-’ (NySz.); 1861 ’duett, kettős | Duett’ (NySz.); 1900 ’〈elégséges iskolai érdemjegy〉 | Zwei 〈Zahl, Note〉’ (NySz.)
ketté A: 1416 u./² kètte ʒ́akada (MünchK. 35ra); 1544 kettő [✐] (RMKT. 2: 239) J: ’kétfelé, széjjel, szét | entzwei’ #
A szócsalád alapja, a két örökség a finnugor, esetleg az uráli korból. | ≡ Vog. (T.) kiť ’‹jelzői›’, ki·ťəw ’‹állítmányi›’; osztj. (V.) kät ’‹jelzői›’, kätkən’‹állítmányi›’; zürj. (Sz.), (P.) ki̮k; votj. (Sz.) ki̮k; cser. (KH.), (U.), (B.) kok ’‹jelzői›’, koktǝ̑t ’‹állítmányi›’; md. (E.) kavto, kafto (M.) kafta; finn kaksi (kahden [birtokos eset]); lp. (norv.) guok'tĕ; – ? jur. śid'e; ? szelk. sitte; kam. šide; stb.: ’kettő’ [fgr. ? uráli *kakta ~ *käktä ’ua.’]. ≋ Megfelelői: juk. kiji-; korják kaša, hitta-; stb.: ’ua.’. Az ugor és szamojéd adatok eltérő hangrendje, a finn-permi nyelvek adataitól eltérően a számnevek tartományában gyakori magánhangzó-ingadozással magyarázható; vö. →három, →hat². ⌂ A magyar szóvégi t egy ősm. *tt átmeneti fokozaton keresztül a fgr. *kt hangkapcsolatból származhat; a hangtanához vö. →tetem stb. A szó belseji magánhangzó a magyarban eredetileg nyílt e volt. A főnévi jelentéshez vö. lat. duo ’kettő’ : dubium ’kétség, kétely’; vö. még →kétel, →kétely, →kétes, →kétkedik, →kétség. – A kettő szóból való keletkezésmódja vitatott: vagy egy finnugor eredetű kettős alakról, ill. egy ilyen ugor alak két előzményének (vö. a vogul és osztják állítmányi szóalakot) folytatójáról van szó, vagy a kettő esetleg a két szó ket változatából jött létre az é latívuszrag ő változatával, másodlagos hangzóközi kettőződéssel. – Az é latívuszraggal keletkezett és szintén kettőződött ketté a gyakori használat révén igekötői szerepet kapott.
☞ FUFA. 12: 61; TESz. ketté a. is, kettő a. is; MSzFE.; EWUng.→ -féle, huszon-, kedd, -képpen, kétel, kétes, kétkedik, kétkulacsos, kétség, kétszínű, mind-, -nemű, -szerű, tizen-UN UEW. № 227