kés A: 1138/ ? Keſa [sz.] [szn.] (MNy. 32: 131); 1359 Germenkes [hn.] (OklSz.); 1372 u./ keſyuel (JókK. 66); 1416 u./² kèſt (MünchK. 33rb); 1495 wagokees (Neumann: Registrum 2941.); 1538 kees (Pesti: Nomenclatura N3) J: 1 1359 ’késsel bekarcolt tizedfeljegyzés | Aufzeichnung des Zehenten durch Einkerben mit Messer’ (↑); 2 1372 u./ ’vágásra, szúrásra használt nyeles eszköz | Messer’ # (↑); 3 1416 u./² ’kard, szablya | Schwert, Säbel’ (↑) Sz: késel [ma főleg meg~] 1789 késeli (NyF. 50: 40)
Örökség a finnugor korból. | ≡ Vog. (AK.) kǟsi; osztj. (V.) köčəγ; cser. (KH.) kəzə: ’kés’ [fgr. *kečɜ ’ua.’]. ⌂ A szó belseji *č > m. s változáshoz vö. →fest, →füst. Az 1. jelentése másodlagos; azon alapulhat, hogy az egyházi tizedek összegét késsel rótták fel a rovásra.
☞ FUF. 19: 65; TESz.; MSzFE.; EWUng.UN UEW. № 276