kolonc A: 1792 kolontzos [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz. Bozontos a.); nyj. kollonc (ÚMTsz.) J: 1 1792 ’csimbók | Zotte’ (↑); 2 1815 ’fajankó, faragatlan ember | Holzkopf’ (NSz.); 3 1817 ’nehezék, különösen a kútgém végén | Art Beschwerer 〈bes. am Ende des Brunnenschwengels〉’ (NSz.); 4 1821 ’teher vkinek a nyakán | Last 〈auch abstr.〉’ # (NSz.); 5 1834 ’a kutya nyakába akasztott fadarab, amely akadályozza a menésben | an den Hals des Hundes gehängter Klotz’ (Kassai: Gyökerésző 3: 183); 6 1887 ’a bödönhajó húzóvánkosából kiálló vas húzószeg | eiserner Nagel an der klotzartigen Dolle des Einbaums’ (Herman: HalK. 2: 804)

Német jövevényszó. |  ≡  Ném. Klotz ’nagy darab fa, a fatörzs egy része; cölöp, amihez régen a foglyokat kötötték; teher, akadály; faragatlan ember’, (D.) ’göröngy, rög; stb.’ [indoeurópai eredetű; vö. ang. clot ’rög, földhant, földdarab’; or. глуда ’csomó, rög, darab’; stb.].  ⌂  A magyar változatok a szó eleji mássalhangzótorlódás feloldásával és az inetimologikus n járulékhang betoldásával keletkeztek; az utóbbihoz vö. →bilincs, →bogáncs stb. A 6. jelentés metonimikus lehet: a kolonc valószínűleg egy rönkszerű evezőtartó villát jelentett.  ≂  colunch  [hn.]  (1156: MNL (OL) Dl. 238264)

☞ TESz.; EWUng.→ kölönc