koldul A: 1372 u./ koldolnÿ, koldulaſt [sz.] (JókK. 81); 1512 k. meg kulduluan [sz.] (WeszprK. 29); 1528 codulÿatok [l-j] (SzékK. 333); nyj. kódil (MTsz.) J: ’kéreget | betteln’ # Sz: koldulás 1372 u./ (↑) | koldult [birtokos személyjellel] 1416 u./² koldoltomat ’kéregetés | Betteln’ (MünchK. 74vb) | kolduló 1520 k. kvldolok ’kolduló rendi szerzetes | Bettelmönch’ (GyöngyGl. 203.)
koldus A: 1416 u./² koldos (MünchK. 75rb); 1416 u./³ kuldost (AporK. 123); 1421 Kwdus [szn.] (OklSz.); 1518 k. koldus (PeerK. 5); 1852 kódis (NSz.); nyj. kódés (MTsz.); kódós (Nyatl.) J: [jelzői értékben is] ’kéregetésből élő személy | Bettler’ # Sz: koldusság 1416 u./³ kúldossagban (AporK. 118)
A szócsalád régebbi tagja, a koldul relatív fiktív tőből keletkezett származékszó. | ⌂ A relatív tő -d gyakorító-kezdő képzővel keletkezett. Az abszolút tő a →kall tövével függhet össze. A végződések -ul gyakorító-visszaható képző, ill. -ó ~ -ú folyamatos melléknévi igenévképző + -s melléknévképző. A szócsalád jelentése összefügg a koldus csavargásával.
A koldus főnevesülés. | ⌂ A szó eredetileg melléknév volt; ennek főnevesüléséséhez vö. tudós (→tud).
A szócsaládhoz még | ∼ Idetartozik: (N.) kódé ’koldus, kéregető’ (MNy. 49: 174), amely vagy a szótőből keletkezett -é folyamatos melléknévi igenévképzővel, vagy a kódés-ból, amely elvonás a koldus-ból.
☞ Nyr. 31: 99; MNy. 49: 174; TESz.; Benkő: FiktI. 164; EWUng.→ kajat, kall, kódorog, kojtol, kóvál, kullog