kincs A: 1301 Kynchus [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 731); 1321/ Kenchesandrasfolua [sz.] [hn.] (OklSz.); 1372 u./ kencʒnek (JókK. 130) J: 1 1301 ’(felhalmozott) anyagi érték, ingó vagyontárgy, értékes, becses vmi v. vki | Schatz’ # (↑); 2 1416 u./² ’kincstár | Schatzkammer’ (MünchK. 20va) Sz: kincses 1301 [hn.] (↑) | kincsez 1416 u./¹ kenւeznèc ’kincset gyűjt, szerez | (Schätze) horten’ (BécsiK. 219)

Valószínűleg jövevényszó egy iráni nyelvből. |  ≡  Kperzsa ganǰ ’kincs, drágaság; kincsestár’; szogd γzny ’kincs, drágaság’; kurd genǰ ’kincs(es)tár’; hvárezmi knǰ ’kincs, drágaság, természeti kincs’; újperzsa ganǰ ’telep, lelőhely; menedék’ [< óind gañjaḥ ’kincs(es)tár’].  ⌂  A szó eleji k vagy egy iráni nyelvre (pl. a horezmire) mehet vissza, vagy korai magyar hanghelyettesítéssel keletkezett.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv.  (Kaj) kinč ’kincs, drágaság; dísz, ciráda, ékesség’.

☞ TESz.; MSFOu. 151: 271; Ligeti: TörK. 151; EWUng.→ köz-