kikerics A: 1405 k. kwtwrchw [□] (SchlSzj. 912.); 1525 k. Ky̋wkerchw [□] (MNy. 11: 80); 1577 k. Keͦkeͦrch (OrvK. 576); 1604 kükercz (Szenczi Molnár: Dict. Helléborum a.); 1741 Kökörics (MNy. 75: 380); 1773 kikirtse [□] (Nyr. 19: 42); 1785 kikerits (NSz.); 1787 kikirits (NySz.); 1787 Kükürtsből (NySz.); nyj. kakarics, kikërincs, kukurics (ÚMTsz.); kukerc (Csapody–Priszter: MNövSz. 103) J: 1 1405 k. ’kökörcsin | Kuhschelle’ (↑); 2 1590 ’lilás virágú, ősszel nyíló hagymás növény | Herbstzeitlose’ (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 22); 3 1795 k. ’〈különféle virágos növények (így pl. gyermekláncfű, hérics) neveként〉 | 〈zur Benennung versch. Blütenpflanzen (zB. Kettenblume. Adonisröschen)〉 (Colchicum)’ (↑)

Ótörök jövevényszó. |  ⌂  A török adatokhoz és az eredetéhez vö. →kökörcsin. A magyarba átkerült alak a *kükürč vagy kikirč lehetett, a török elődökkel való összefüggés, amely egy szóvégi n-t tartalmaz, tisztázatlan; az n nélküli alakhoz vö. azonban egy besenyő törzsnevet (VII. Konstantinnál: κουαρτζιτζούς), amely, feltehetőleg, egy fajta lószőrzet színére utaló *küärč(i) szónak felel meg. – A szóvégi magánhangzó a korai magyar változatban kicsinyítő képző lehet. A kikerics alak második i-je a mássalhangzótorlódás feloldására szolgál.

☞ MNy. 3: 260, 58: 136; TESz. kökörcsin a.; Ligeti: TörK. 113; EWUng.→ kökörcsin