ki² A: 13. sz. közepe/ kyniuhhad (ÓMS.); 1519 kýwe (JordK. 402); 1519 k. kih multak (DebrK. 117); 1533 kuͤuetni (Murm. 1133.) J: ‹ik› 13. sz. közepe/ ’a külső oldalra, kint levő helyre, ilyen hely felé | aus-, heraus-, hinaus-’ # (↑) | ‹hsz› 1 1416 u./² ’a külső oldalra, kint levő helyre, ilyen hely felé | heraus, hinaus’ # (MünchK. 12va); 2 1552 ’kint | auswärts, außen’ (Heltai: Dial. F5a)

Megszilárdult ragos alakulat. |  ⌂  Az alapszó a (R.) ki vagy a kiv (< kiβ) ’külső rész’ lehetett (vö. 1260 Kyusar  [hn.]  (Györffy: ÁMTF. 3: 388); vö. még →kívül).

Az alapszó örökség az ugor korból. |  ≡  Vö. vog.  (T.) kün ’ki, kifelé; kívül’, künə·l ’kintről’; osztj.  (V.) küm ’kifelé; kinti ‹rész›’, kɔ̈mən ’kint’, kɔ̈məltä ’kintről’ [ugor *ki(-mɜ) ’külső része vminek’].

A szócsaládhoz még |  ⌂  A magyar kiv alapszó szóvégi v-je az ugor megfelelő szóvégi m-jének fejleménye lehet. – A végződés -é latívuszrag. Az eredeti változat kié vagy kiβé lehetett. A ki alak valószínűleg az ezekből létrejött kí változatból keletkezett. A kivé  (1519: ↑) változat másodlagosan alakult a ki-ből é ~ vé latívuszraggal (vö. →le). Azonban az sem zárható ki, hogy ez a szó belseji v az alapszó (R.) kiv ~ kiβ változatát tükrözi. A ki eredetileg az elatívusz jelölésére szolgáltó határozószó lehetett, majd ebből fejlődött hasonló jelentésű igekötővé.  ⚠  Nem valószínű az a magyarázat, amely szerint a ki szórövidüléssel keletkezett egy eredeti kivé változatból.

☞ FUF. 16: 194; TESz.; MSzFE.; StSl. 25: 47; Benkő: ÁrpSzöv. 269, 274; EWUng.→ kebel, kiadós, kiebrudal, kifog, kifogás, kikelet, kikosaraz, kikupálódik, kiküszöböl, kinn, kirándul, kisüt, kivált, kívül, számkivet, zsuppolUN UEW. № 1776