kengyel A: 1075/ kengelu [hn.] (MonStrig. 1: 58); 1193 cangeliſ [sz.] [hn.] (ÓMOlv. 55); 1260 Kengel [hn.] (Györffy: ÁMTF. 3: 388); 1380 k. ke[n]dgel (KönSzj. 123.); 1479 Kengiel [hn.] (SzapolyaiOkl. 147.) J: 1 1075/ ? ’lóra való felszálláskor, lovagláskor a láb támasztékául szolgáló eszköz | Steigbügel’ # (↑), 1380 k. ’ua.’ (KönSzj. 123.); 2 1757 ’a középfül egyik hallócsontocskája | Gehörknöchelchen im Mittelohr’ (NSz.); 3 1789 ’félkör alakú szerkezeti elem vmely alkatrész rögzítésére | (Klemm)bügel’ (HOklSzj. 46); 4 1792 ’a csizma- v. a (tiszti) nadrág mindkét alsó szélére varrt s a talp alá kerülő vékony pánt, amely a nadrágot feszesen tartja | Hosenstrippe’ (Baróti Szabó: KisdedSz. Talp a.)

Belső keletkezésű, valószínűleg származékszó. |  ⌂  Az eredetileg a ’kör, karika, gyűrű, abroncs’ jelentésű →kégy szó kegy változatából -l névszóképzővel jött létre; az alaktanához vö. →fial, hangyál (→hangya) stb. A szó belseji n inetimologikus. Az értelmezés abból indul ki, hogy egykor (régészeti leletek tanúsága szerint) a magyaroknál a kengyel hurok alakú volt; a szó többi jelentései olyan tárgyakat jelölnek meg, amelyek egy fajta hurokra emlékeztetnek. Hasonló szemlélethez vö. ném. Stegreif ’gyűrű a lóra való felüléshez’.  ⚠  Ugor kori előtagú, elhalványult összetételként való magyarázata kevésbé valószínű.

☞ TESz.; MNy. 66: 225, 226, 67: 343; MSzFE.; EWUng.→ kégy, kengyelfutóUN UEW. № 274; UEW. № 275