kancellár A: 1494 Canczlyr [es. nem m.] [szn.] [lat. végződéssel] (Neumann: Registrum 381.); 1519 k. kanʟellariosnak (DebrK. 213); 1538 cancellarius (Pesti: Nomenclatura H2); 1585 Foͤ kanczellários (Cal. 89); 1598 kanczellárt (MNy. 61: 474); 1791 Kantzellárussa (NSz.); 1792 Kántzellárius (NSz.) J: 1 1519 k. ’egy fajta magas rangú udvari tisztviselő | Art hoher Hofbeamter’ (DebrK. 213) (↑); 2 1560 k. ’hivatali előljáró, hivatalvezető | Kanzlist’ (GyöngySzt. 1584.); 3 1897 ’〈bizonyos országokban〉 kormányfő | Kanzler 〈in gewissen Staaten〉’ (MagyLex. Bismarck a.)

kancellária A: 1538 cancellaria (Pesti: Nomenclatura H2); 1735 kantzellária (Gáldi: Szótir. 85); 1772 Kántzelláriara (NSz.); 1793 Kanceláriaban (NévtD. 23: 33); 1878 kancellárjába (NSz.); 1884 kancalárián (NSz.) J: ’iroda, hivatal | Kanzlei’

kancellista △ A: 1708 Kantzelliſta (Pápai Páriz: Dict. Cancellārii a.); 1770/ kanczalista (NSz.); 1792 Kántzellistái (NSz.) J: ’írnok, hivatalnok | Kanzlist’

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat. cancellarius ’ajtónálló; hivatali elöljáró, hivatalvezető’ [< lat. cancelli [többes szám] ’a bírót és a vádlotta(ka)t elválasztó korlát a bírósági tárgyalóteremben, rács; bekerített hely; küzdőtér’] | lat. (h.) cancellaria ’a kancellár hivatala, kancellári hivatal’ | lat. (k.) (h.) cancellista ’irodai tisztviselő, írnok, irodatiszt’ [< lat. (k.) (h.) cancellarista ’ua.’].  ≋  Megfelelői: fr. chancelier, chancellerie; ol. cancelliere, cancellaria; stb.: ’kancellár, hivatalfőnök’, ’iroda, hivatal’; vö. még ném. Kanzler ’a hivatal elöljárója; kormányfő’, Kanzlei ’iroda, hivatal; szerv, hatóság, hivatal’, Kanzlist ’hivatali előljáró, hivatalvezető’.  ⌂  A kancellár szó korábbi alakjának szóvégi s hangjához vö. →ámbitus stb. Az ius végződés megszűnése esetleg kései latin jelenség, de nemzetközi hatásra is utalhat; vö. →dénár.

☞ MNy. 29: 230; TESz.; EWUng.→ kancer