kall ∆ A: 1224/ ? Kollou [sz.] [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 6: 427); 1274 ? Kallo [sz.] [hn.] (Wenzel: ÁÚO. 12: 124); 1317 Carlou [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 779); 1340 korlow [sz.] (MNy. 2: 368); 1450 karlw [sz.] (OklSz.); 1648 megkárlani [sz.] (KárOkl. 4: 296); 1655 karolna (TörtTár 1877: 252) J: ’〈áztatott bőrt, gyapjúkelmét, posztót〉 ványolással, ütögetéssel tömörebbé tesz | walken’ Sz: kalló 1224/ ? [szn.] (↑); 1317 [hn.] (↑); 1340 ’kallózóműhely | Walkmühle’ (↑) | kallóz 1816 kallózni [sz.] (Márton J.: OskolaiLex. 1: 465); 1818 kallózni [sz.] (NSz.)

Származékszó egy fiktív tőből. |  ⌂  A szótő bizonytalan, esetleg onomatopoetikus eredetű, eredeti jelentése valószínűleg ’ide-oda mozogva nekiütközik vminek’ volt. A →kalandozik, →koldul, →kórász stb. szócsaládok tövével függhet össze. A szóvég -l gyakorító képző. Az eredeti változat valószínűleg kalol volt. A kall hangzókieséssel keletkezett a ragozott alakokból. A szó belseji r-t tartalmazó változatok elhasonulás eredményei.

☞ TESz.; EWUng.→ kajtat, kalács², kalandozik, kalézol, kalimpázik, kallantyú, kallódik, kilincs, koldul, kolontos, koltog, kórász, kósza, kóvál, kullog