juss A: 1560 Jv̋ssaűal (SzT.); 1584 ywsath (SzT.); 1754 jússán (NSz.); 1795 juszokkal (NSz.); nyj. gyus (MTsz.) J: 1 1560 ’jog, jogosultság | Recht’ (↑); 2 1572 ’örökség; örökrész | Erbschaft; Erbteil’ (SzT.)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. jus ’jog; törvényesség’ [indoeurópai eredetű; vö. óind yoh ’szerencse, boldogulás’; ír (óír) huisse ’igazságos’; stb.]. ⌂ A szóvégi s-hez vö. →ámbitus, →glóbus stb. A szóvégi ss magánhangzóközi helyzetben, főleg birtokos személyjeles alakokban, majd az ilyenekből történt elvonással keletkezhetett. A szó eleji gy affrikálódás erdménye. – 1. jelentésében a →jog kiszorította a nyelvhasználatból.
☞ Bárczi: SzófSz.; TESz.; Mollay: NMÉr.; EWUng.→ adjusztál, icce, jurátus, juszt