jurátus ∆ A: 1644 Juratus Notariussa (MNy. 69: 108); 1668 jurátusával [?✐] (Nyr. 46: 151); 1790 Júrátusok (NSz.) J: 1 [jelzői értékben is] 1644 ’〈a jogban:〉 esküdt | Geschworener’ (↑); 2 1668 ’joggyakornok | Rechtspraktikant’ (↑)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. (k.), (h.) juratus ’esküdt felesketett hivatalnok’ [< lat. jurare ’esküszik, esküt tesz’]. ≋ Megfelelői: ném. Jurat; fr. jurat; stb.: ’esküdt’. ⌂ A szóvégi s-hez vö. →ámbitus stb. A második jelentés azon alapul, hogy a még bírói, ill. jogi vizsgát nem tett, de már felesküdött jogászokat is így nevezték. ∼ Idetartozik: (R.) jurista ’jogász’ (1604: Szenczi Molnár: Dict. Aquilis a.), amely a lat. (h.) jurista ’ua.’ szóból jött létre.