isten A: 12. sz. vége/ iſten (HB.); 1544 üsten [? ɔ: ÿsten] (MNy. 8: 36); 1550 eſten (RMNy. 2/2: 70); nyj. Ësten (ÚMTsz.); steen (MTsz.) J: ’a világ ura, teremtője és fenntartója | Gott’ # Sz: istenség 13. sz. közepe/ yſten ſeg (KTSz.) | istenes 1360 Istenus [szn.] (Nyr. 5: 510) | isteni 1372 u./ yſtenÿ (JókK. 13) | isteniség 1405 k. iſteniſeg ’az isten lényege, természete, isteni mibenléte | Gottheit’ (SchlSzj. 10.) | istentelen 1426 Istenthelen [szn.] (OklSz.) | istenséges 1470 iſtenſoges ’istenhez hasonló, istentől való | göttlich’ (SermDom. 2: 375) | istenít 1649 Istenittetése [sz.] (NSz.)

Valószínűleg iráni jövevényszó. |  ≡  Vö. av. išta- ’tisztelt, imádott’ [ez az av. yaz- ’tisztel, imád’ bef. mn-i igenevének szabályos hangtörténeti megfelelője; vö még óind iṣṭáni- ’tiszteletreméltó’].  ⌂  A magyarba egy középiráni *ištǟn [többes szám] ’a tiszteltek’ kerülhetett át. A többes számú alak egyes számúvá való átértékelődése talán az ősmagyarban zajlott le: a többes számú alaknak ’nagyság, méltóság, fenség’ jelentésárnyalatot tulajdoníthattak, és egyes számú ’isten’ értelemben vehették át.  ⚠  Az →ős (R.) is változatából keletkezett származékszóként való magyarázata aligha fogadható el. Jelentéstani szempontból védhető lenne, de ellene szól az a tény, hogy az isten ö-s és ü-s változataira nincsenek (biztos) adataink, továbbá a korábbi bonyolult alaktani magyarázat is kétséges.

☞ MNy. 29: 218, 45: 276; TESz.; Pais: Ősv. 282; Benkő: ÁrpSzöv. 170; Bárczi: HBEl. 106; EWUng.; MNy. 90: 40→ isten-, nünüke