házas A: 1416 u./¹ hazaſſág [sz.] (BécsiK. 2) J: ‹mn› 1416 u./¹ ’nős, férjezett | verheiratet’ # | ‹fn› 1495 e. ’házasfelek, házastársak 〈csak többes számban〉; házasember, nős ember, férjes asszony | Eheleute 〈nur im Pl〉; Verheiratete(r)’ # Sz: házasság 1416 u./¹ (↑) | házaskodik 1416 u./¹ hazaſkodnatoc ’férjhez megy, házasságra lép | heiraten’ (BécsiK. 2) | házasulandó 1474 haʒaſolando (BirkK. 4) | házasít 1507 haʒasÿtaſſoktul [sz.] ’megházasít | verheiraten 〈trans.〉’ (NyIrK. 6: 187); 1937 ’bort házasít, vág, megnyes | verschneiden 〈Wein〉’ (Sauvageot: MFrSz.) | házasul 1513 hazaſwlathlan [sz.] (CzechK. 150) | házasodik 1550 házaſsottac meg [d-t] (Sztárai: ComMatr. 49)

Jelentéselkülönülés. |  ⌂  A házas ’olyan személy, akinek háza van’ (→ház) származékszóból keletkezett. A konkrét > elvont jelentésváltozás már korán végbemehetett, esetleg ótörök példa alapján; vö. ótörök ̄ǟv ’ház, sátor’ > csuv. avlan-; tat. ö̌jlen-; oszm. evlen-; stb.: ’házasságot köt’; vö. még csuv. avlannǝ̑; tat. ö̌jlängün; oszm. evli; stb.: ’nős, férjezett’, az oszmánban ’elszállásolt’ jelentésben is.  ≋  Vö. még blg. дoм ’ház’ > blg.  (N.) зaдoмя́вaм ce ’házasságot köt’; ol. casa ’ház’ > ol. accasarsi ’házasságot köt’; stb.

☞ TESz. ház a.; EWUng.→ ház, név-, vad-UN UEW. № 370