horó † A: 1232 Hurov [hn.] (MonStrig. 1: 286); 1272–1290/ Horrow [hn.] (Szentpétery: KritJ. 2/2–3: 431); 1275 huro (FNESz. Haró a.); 1286/ Horou (Györffy: ÁMTF. 1: 446); 1306 Harou [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 446); 1453 Hara [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 94); 1499 Harro [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 94) J: ’〈Árpád-kori foglalkozásnév:〉 az a személy, aki a húst az állat bőréről, irháról, bélről lenyesi, lefejti | jmd, der das Fleisch vom Fell, Darm usw. abschabt’

Szófajváltással keletkezett egy finnugor eredetű tő származékából. |  ⌂  Főnevesült folyamatos melléknévi igenév -ó képzővel; vö. →bíró, szabó (→szab) stb. A szótőhöz vö. →horol. A szó régi foglalkozásnév lehetett; ehhez vö. Hushorou  [hn.] ’húst a csontokról lekaparó személy’  (1313: Heckenast: Szolg. 106); Belhorow  [hn.] ’húst a belekről lekaparó személy’  (1400: Heckenast: Szolg. 106).  ⚠  Az ótörökből való származtatása kevésbé valószínű.

☞ Heckenast: Szolg. 106; Benkő-Eml. 192; EWUng.→ horol