hitves A: 1589 hitues (MNy. 75: 506); 1589 hűtuossőmmel (MNy. 62: 500); 1621 Hittes (Szenczi Molnár: Dict.); 1708 Hitjös (Pápai Páriz: Dict.); 1805 hitvës (NSz.); nyj. hütfös (ÚMTsz.) J: ‹mn› 1 1589 ’hű | treu’ (MNy. 75: 506); 2 1590 ’esküvel szerződött | beedigt’ (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 116); 3 1758 ’törvényes házasságban élő | angetraut’ (NSz.) | ‹fn› 1589 ’feleség | Ehefrau’ (MNy. 62: 500)
Származékszó. | ⌂ A →hit főnévből keletkezett -s melléknévképzővel. A szó belseji v-ben megőrződhetett a tővégi magánhangzó, de talán névszóképző is lehet. A főnevesülés már igen korán megtörténhetett, de szószerkezetből való önállósulás feltevésére nincs szükség. Ma leginkább a főnévi jelentésében használatos. ⚠ A hites (→hit) szóhasadásos párhuzamos változataként való magyarázat kevésbé valószínű.
☞ Horger: MSzav. 79; TESz.; EWUng.→ hit