hioll † A: 13. sz. közepe/ ? hyul (ÓMS.); 13. sz. közepe/ hioll (ÓMS.); 1522 ? hwaloth [sz.] (PFÉvk. 1958̶̶̶‒9: 133); 1527 meg hewlwan [sz.]; meg heewlt vala (ÉrdyK. 637, 37); 1585 Fe ie heiult [sz.] (Cal. 798); 1624 meg hivúla [?✐] (NySz.); 1629 ? hiálló [sz.] (PFÉvk. 1958–1959: 133); 1694 meg hijúlt [sz.] (NySz.) J: ’ürül | sich entleeren’
Származékszó. | ≡ A →hiú-ból, ill. ennek hí ~ hé változatából -l vagy -ol ~ -ul igeképzővel; vö. bolondul (→bolond), szól (→szó) stb. Egyes alakváltozatok szó belseji v, j hangja hiátustöltő szerepű. A hyul változat a →hűl adata is lehet.
☞ UngJb. 3: 57; TESz.; Benkő: ÁrpSzöv. 337; EWUng.→ hiú