harcol A: 1476 k. harcholaſth [sz.] (SzabV. 9); 1575 hortzollyác ... vala [l-j] (Heltai: Krón. 61b) J: ’küzd, viaskodik | kämpfen, streiten’ # Sz: harcolás 1476 k. (↑)
harc A: 1487 ? Harczas [sz.] [szn.] (MNy. 3: 464); 1519 k. harcra (DebrK. 86) J: ’küzdelem, viadal | Kampf, Streif’ # Sz: harcos 1487 [szn.] (↑); 1560 k. harchos ’harcias, harcra kész | kämpferisch’ (GyöngySzt. 2952.); 1834 ’bajnok | Kämpfer’ (NSz.) | harci 1700 Harczi (NySz.) | harcias 1835 harczias (Kunoss: Gyal. Martzialis a.)
A szócsalád feltehető alapja, a harcol talán származékszó egy finnugor eredetű tőből. | ⌂ A tő a →harzsol tövével azonos. A tő eredetéhez vö. →horol. Végződése gyakorító képző; vö. →hurcol. Jelentésfejlődése ’kapar, csiszol; súrlódik’ > ’veszekedik, verekedik’ > ’harcol’ lehetett.
A harc elvonás. | ⌂ A harcol igéből lett elvonva. ∼ Ugyanebből a tőből keletkezett: Harzkolni [sz.] ’harcol’ (1595: Ver. 84.); a szót csupán ebből az egy adatból ismerjük. ⚠ A harc szónak (mint kiinduló szónak) német származtatása főleg jelentéstani, valamint német szóföldrajzi okokból nem meggyőző. ⌂⇒ A magyarból: szbhv. (R. Kaj) harc, (R. Ča) harac ’harc, viadal’; cseh (R.) harc ’ua.’; le. (R.) harc ’előcsatározás, összecsapás’; stb.; vö. még szbhv. (R.) harcovati ’harcol, küzd’; cseh (R.) harcovati ’megtámad’; le. (R.) harcować ’harcol’; stb.
☞ MNy. 25: 364; Bárczi: SzófSz. harc a.; TESz.; NytudÉrt. 88: 99; EWUng.→ harizsál, harzsol, horol, szél-