hant A: 1211 ? Hontus [sz.] [szn.] (OklSz.); 1395 k. ʒonch [ɔ: honth] (BesztSzj. 214.); 1500 Hanth [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 3: 428); 1590 hántockal (NySz.); nyj. hunt (Csűry: SzamSz.) J: 1 1395 k. ’göröngy; füves földdarab | Erdscholle; Grasfleck’ # (↑); 2 1600 k. ’földkupac | Erdhaufen’ (BrassSzt. 18); 3 1784 ’gyep | Rasen’ (Baróti Szabó: KisdedSz. 65); 4 1788 u./ ’sírhalom | Grabhügel’ # (NSz.) Sz: hantos 1211 ? [szn.] (↑); 1585 Hantos ‹mn› (Cal. 457) | hantol 1784 Hantol (Baróti Szabó: KisdedSz. 33)

Valószínűleg származékszó, az alapszó azonban vitatott. | 1 Örökség az ugor korból. |  ≡  Vö. vog.  (KL.) khåmšėl ’zsombék, láphalom’, (É.) χåmės mā ’tőzegláp, tundra’ (mā ’föld’); osztj.  (Kaz.) χŏməs ’aránylag száraz, zsombékos, fákkal benőtt sziget a mocsárban; kis domb ‹a pusztán›’ [ugor *kᴕmɜ ’zsombék, láphalom’].  ⌂  Az egyeztetés csak akkor helytálló, ha a szóvégi t-t képzőnek feltételezzük, a szó belseji n pedig egy korábbi *m-ből jött létre hasonulással; vö. →hámoz. 2 Jelentéselkülönülés. |  ⌂  A han ’mocsár’ szóból keletkezett, amely a →hany változata. ▣  ⌂  A végződés valószínűleg -t denominális névszóképző; vö. →menyét, →sziget stb. – Az 1. és 2. jelentés lehetett az eredeti; a 3. és 4. jelentés metonímia.

☞ NyK. 69: 175; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ hancsik, hanyUN UEW. № 1785