hajnal A: 1372 u. haynalcorik (JókK. 35–36); 1513 halnalnӳa [sz.] (NagyszK. 113); nyj. hajnó (MTsz.) J: 1 1372 u./ ’a napfelkeltét közvetlenül megelőző és a napfelkeltét magában foglaló időszak; pirkadat | Tagesanbruch’ # (↑); 2 [est~, esteli ~] 1519 k. ’átmenet az estébe, éjszakába | Abenddämmerung’ (DebrK. 52); 3 1587 ’hajnali jeladás, ének, zenés köszöntő; a lakodalmas nép zajos, zenés felvonulása a lakodalom utáni reggelen | Morgensignal, Wecksignal mit Gesang und Music; lärmender Aufzug der Hochzeitsgäste mit Music am Morgen nach der Hochzeit’ (Ethn. 39: 214), 1614 ’ua.’ (Ethn. 40: 187) Sz: hajnalodik 1784 Hajnalodás [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz. 33) | hajnalka 1793 Hajnalka ’〈növénynévként〉’ (NSz.)

Örökség, finnugor, esetleg uráli kori tő, magyar képzéssel. |  ⌂  A tőhöz vö. vog.  (T.) khọj ’hajnalpír’; osztj.  (V.) kuńəl ’vörösség az égen’; zürj.  (Sz.) ki̮a ’pirkadás’; finn koi ’virradat, hajnal’; – ? jen. kāja ’nap’; ? szelk. kuetj ’ua.’; ? kam. kuja ’ua.’; stb. [fgr. ? uráli *koje ’hajnalpír’].  ⌂  A végződés valószínűleg -n + -l névszóképző, amely pontos megfelelője az ősosztják *kujnəl alakra visszavezethető osztják kuńəl-nak. A magyar és az osztják szó egymástól függetlenül, párhuzamosan keletkezhetett, de közös ugor kori meglétüket nem tudjuk bizonyítani. A 3. jelentés azon alapul, hogy az énekes, hangos jeladás ősi eredetű, jellegzetesen magyar szokás volt.  ⌂⇒  A magyarból: le. hejnal ’jeladás ‹különösen a krakkói toronyőré›’.

☞ Paasonen: Beitr. 276; MNy. 34: 131; NyK. 69: 171; TESz.; MSzFE.; EWUng.UN UEW. № 330