habuckol A: 1786 habuczkolni [sz.] (NSz.); 1816 Habutskolok (Gyarmathi: Voc. 98 [ɔ: 106]); 1833 Habitzkol (Kassai: Gyökerésző 2: 331) J: 1 1786 ’evickél; lubickol | herumzappeln; im Wasser plätschern’ (↑); 2 1792 ’〈vizet, főleg halászatkor〉 szándékosan felkavar, zurbol | mit der Fischtrampe trüben, stören’ (Baróti Szabó: KisdedSz.)
Származékszó. | ⌂ Az alapszó egy eredeti igenévszó (’habzik’ jelentésű) igei értékű tagja lehet, amelynek névszói értékű tagja a →hab. A végződése gyakorító képző; vö. →evickél. ∼ Ugyanebből a tőből: habuckál ’evickél; lubickol’ (1787: NSz.). ⚠ A →hab-tól független onomatopoetikus eredet kevésbé valószínű.