flóta × A: 1725–1764/ flauta (NSz.); 18. sz. első fele ? flóta (Thaly: VÉ. 2: 316); 1777 flotáját (NSz.); 1787 Flóta (NSz.); 1821 folotta (NSz.) J: ’fuvola | Flöte’ Sz: flótás 1735 flautás ’fuvolás, furulyás | Flötist’ (MNy. 17: 122); 1822 ’fickó, legény | Kerl, Geselle’ (NSz.)
Német (feln.) jövevényszó. | ≡ Ném. (kor. úfn.) flaute ’egy fajta fúvós hangszer’, – ném. Flöte: ’ua.’ [< fr. (ófr.) flaüte ’ua.’; vö. még fr. flȗte ’ua.’]. ≋ Megfelelői: ang. flute; ol. flauto; stb.: ’ua.’. ⌂ A szó belseji ó monoftongizálódás, a szóvégi a hanghelyettesítés eredménye. A flótás származék ma leginkább a szerencsétlen flótás ’szerencsétlen, peches ember’ (1840: NSz.) összetételben él. ∼ Ugyanerre az etimonra megy vissza: flőte ’egy fajta fúvós hangszer’ (1823: NSz.), ez a ném. Flöte ’ua.’ átvétele.