felség ∆ A: 1372 u./ felſege (JókK. 128); 1416 u./¹ felſėges [sz.] (BécsiK. 39); 1490 felsyghe (SzalkGl. 125.); 1528 w fulseegeben (SzékK. 372); 16. sz. közepe fʊlſſegvs [sz.] (MNy. 7: 200); 1805 fëlség (NSz.) J: 1 1372 u./ ’magasztosság, fenség | Erhabenheit, Majestät, Hoheit’ (↑); 2 1416 u./² ’Isten | Gott’ (MünchK. 61rb); 3 1476 k. ’uralkodó; királyi személy | Herrscher; königliche Person’ (SzabV.); 4 1495 k. ’méltóság; hatalom | Hoheit; Macht’ (GuaryK. 34); 5 1539 ’magasság | Höhe’ (KulcsK. 136) Sz: felséges 1372 u./ felſeges ’fejedelmi, magasztos | majestätisch’ (JókK. 22); 1771 ’értékes, ízletes | köstlich’ (NSz.)

Származékszó. |  ⌂  A fel (a →föl ’vminek a felső része, ami felül van’ változata) szóból keletkezett névszóképzővel. A 2. és 3. jelentés különféle birtokos jelzős szószerkezetekben keletkezett, amelyek valakinek a fenségességére, fennköltségére, magasztosságára utalt. A jelentésváltozás a birtokviszony elhalványulása után mehetett végbe. Hasonló jelentésfejlődéshez vö. lat. eminentia ’kiválóság; vminek, vkinek a kimagasló, kiemelkedő volta’, (k.) ’egy uralkodó, főpap megtisztelő címe’; lat. maiestas ’magasztosság, fenségesség; a császár megtisztelő címe’; ang. majesty, Your Majesty ’felség; felséged, őfelsége’ stb.  ⊚  A köznyelvben jobbára a felséges származék él, főleg újabb jelentésében.

☞ EtSz. fél a.; SzabV. 108; TESz.; EWUng.→ fenség, föl, ő-Nszt ↪felség; ↪felséges